Andalúz Horse
Származási hely: Spanyolország, Andalúzia
Vérmérséklet: Melegvérű
Szín: Szürke,fekete
Testfelépítés: Elegáns
Jellemzők/Küllem: Atlétikus,fordulékony,széles vállak,arányos,viszonylag rövid test,gömbölyü far,közepes hosszú erős lábak,dús selymes tapintású,hullámos sörény és farokszőrzet
Magasság: 162-167 cm között
Fejforma: | Egyenes fej, széles homlok |
Eredet: | Történelem előtti idők |
Élettere: | Mediterrán éghajlat |
Hasznosítása: | Hátaslóként |
Története
A Kr. e. 4000-ben készült barlangrajzok tanúsága szerint az andalúz őseit már ebben az időszakban is lovagolták, ami a történelmi kutatások jelenlegi állása szerint azt jelenti, hogy ezeket a lovakat használták a világon először hátasként. A fajta, amely a Guadalquivir folyó vidékén alakult ki, egyes elméletek szerint a tarpán eredetű sorraia póni, az arab és a berber leszármazottja. Bizonyítható, hogy az andalúzt már Julius Caesar korában is idegen vértől mentesen tenyésztették. A spanyol ló számos uralkodót elbűvölt. Az andalúz szerelmese volt Caligula római császár, Oroszlánszívű Richárd, Nagy Frigyes és Napóleon is. Emellett szinte minden királyi és nemesi udvarnak elengedhetetlen résztvevője volt a spanyol ló vagy valamely olyan fajta, melyben spanyol vér is csörgedezik. Eredetük a 8. századra a mór időkre vezethető vissza. Az Ibériai-félszigetre került berber lovak és a helyi spanyol lovak keresztezéséből alakult ki. Más vélemények szerint az egykori numídiai-kárthágói lovak utódai. Az andalúziai lovaknak igen nagy befolyása volt az európai és amerikai lófajták kialakulására, mint a lipicai, kladrubi, frederiksborgi, oldenburgi, orlov és a criollo. Az első jelentős andalúz tenyészetet a córdobai ménes adta, melyet II. Fülöp, 1571-ben alapított meg. Egyik őse a sorraia póni, a vadló és a tarpán keverékéből származó fajta, a Római Birodalom kedvelt harci lova. Mai formáját a mór hódítás során a berber lovakkal való keresztezéssel nyerte el. A lovagkorban Európa szerte kedvelt harci ló volt. Tenyésztését az állami méneskönyv gazdája, a Jefatura de Cria Caballar szabályozza. A méneskönyvben számos ló őseit egészen az 1400-as években alapított Cartujano vérvonalig lehet visszakövetni. A 19. század elején az andalúzok tenyésztésének egy részét Pater D. Pedro Jose Zapata y Caro irányította. Az ő felügyelete alatt híressé lett zapata ménes egyedei jórészt feketék és pejek voltak. Ez az állomány nemesítette a portugál alter-realt. A lipicai, a Quarter Horse, az appaloosa, a Connemara, a Cleveland Bay és számos más fajta tenyésztéséhez is felhasználták. Három fő vérvonala van: az ősi Carthausiai vérvonal, valamint a versenyzésre inkább alkalmas Escalera és Bohorquez.
Jellemzői
Az andalúz a barokkos fajták közé tartozik, élettere a mediterrán éghajlat. Megnyerő külső, elegancia jellemzi. Mozgása tetszetős, akciós, dinamikus, de inkább fölfelé irányul, ellentétben a modern sportló nyújtott, térölelő vágtájával. Testfelépítése nemes, feje nagy. Széles homloka, nagy szemei, szépen ívelt nyaka van, mely magasan illesztett, martájéka nem kifejezett. Az egész testre, így a hátra is jellemző a jól izmoltság. Jellegzetessége a széles vállak, arányos, viszonylag rövid test, gömbölyű far, közepesen hosszú erős lábak, dús selymes tapintású, hullámos sörény és farokszőrzet. Vérmérséklete szerint melegvérű, marmagassága 162–167 cm között van. A színe leggyakrabban szürke vagy pej, ritkábban fekete. Főleg a bikaviadalokon használják, sportlónak kevésbé alkalmas. Atletikus, fordulékony, intelligens, tanulékony, megbízható, jármódjai jó minőségűek: ütemes lépés, akciós ügetés, nyugodt, lapos vágta. Közkedveltek, a tartással és a takarmányozással szemben nem igényesek, hátaslóként hasznosítják őket. A nagy, erős csontozatú példányok a legértékesebbek, mert kevesebb van belőlük.
Spanyol lépés
Képek